Na tegnap megint voltam a helyi Waldorf suliban egy kis ismerkedésem. Mondjuk megint eluntam magam, mert nehezen viselem ha sokat beszélnek, de hálistennek volt egy kis játszadozás is így aztán nem aludtam be teljesen közben. Jó teát is adtak az igaz. Engem nagyon nem kell győzködni a Waldorf jóságáról, nem hallottam, tapasztaltam még a mai Magyarországon olyan iskolát amelyik hasonlóan tudott volna bánni a gyerekekkel, amelyik legalább közelítőleg olyan fontosnak tekintené, hogy figyeljen a gyerekre is, mint ezek. Persze-persze mindenütt vannak kiváló tanítónénik, csak éppen rettentő környezetben. És a sutyerák igazgatók olyanokat is megengednek maguknak, mint pl. itt a Zákány utcai suliban, ahol, miután adódott egy nagyszerű alsós tanítónéni, aki miatt és csak miatta elég sokan vitték oda a gyermeküket, szóval a diri kijelentette, hogy azt azért ne is képzeljék a kedves szülők, hogy a tannéni biztosan két évig viszi a kölyköket, mert ő nem engedheti meg azt, hogy lemondjon arról a vonzerőről, amit a tannéni jelenthet a következő évkezdetkor. Ami alapvetően ugye egy takony dolog (erkölcstelen, na), másrészt azért baromság, mert csak tájékozódik az a szerencsétlen szülő, és ha megtudja, hogy ilyen megtörténhet, akkor köszönés nélkül fordít hátat az intézménynek, apuka esetleg a válla fölött visszapök egyet, ha ugyan ott volt. Harmadrészt milyen pedagógus (mint szakma) az aki ennyire nincs tisztában az elvileg rábízott gyerekek valódi igényeivel, szükségleteivel.
(Érzelmi biztonság, életkori sajátosságok, friss levegő, sok mozgás, ritmus bunkókám!!!!, nem idióta tanterv, idióta tanmenet, írás-olvasás elsőben sutyerák!!!!)
Mert azt azért tudjuk jól, hogy nem egy évig és nem is kettőig kellene a tannéninek vinni az osztályát, hanem minimum négyig, illetve hát végig a nyolc osztályon, ahogy az Waldorféknál dívik. Így aztán vissza is értünk a jóba. Mert ücsörgés ide, ásítozás oda, azért igen jó volt ott tegnap. Hagytam csak elszállni a a szavakat erre-arra, és élveztem a helyet. Jó volt először is, jó volt másodjára is. Megnézegettünk rengeteg füzetet. És ugyanazt éreztem mint mindig a Waldorffal kapcsolatban. Hogy élnek. Hogy ez egy valódi dolog. Nem parizer, löncshús konzerv, vizes zsömle, hanem friss augusztusi paradicsom, szárazkolbász, tyúkhúsleves, campa. Nem szuttyadt, bebutult tvzés otthon, hanem folyamatos kommunikáció, veszekedés, örömködés. Élet. Élhető, élvezhető, csinálható. Hogy nem beadod a vidám gyereked - akivel még együtt tudsz létezni - hatéves (!) korában a suliba és sok felesleges, komor szopás után kiszedsz egy tizennégy éves lepusztított alient, hanem elkezdesz valamit, amit együtt fogtok csinálni.
Igazából nem is értem. Van rengeteg okos barátom és azt látom, hogy nem gondolkoznak előre. Például drága feleim, hányan meditáltok rendszeresen? Vagy legalább valami hasonló? Pedig most figyelmeztetlek benneteket, hogy szopni fogtok :-). A végén mindenképp. Igaz csak az urakhoz szólok, a csajok másképp működnek. (Mondjuk itt azért adódott egy halvány mellékszál...) Tehát ne legyenek kifogások a végén, ne reklamáljatok, hogy nem szóltam. Végezzetek légzőgyakorlatokat, felejtsétek már el végre a bolti fehér kenyeret meg a távirányítókat és igyatok jó borokat. A rosszat meg köpjétek ki.
A gyerekeiteket meg adjátok az itteni Waldorfba, így aztán nekem sem kéne mindennap kikocsiznom Kismacsra. Kétszer. Beoszthatnánk.
Ja, tud valaki valami új hírt a glicerines Béláról? És azt tudtátok-e, hogy a Pantheon tetejét anno betonozták? 2000 éve. Meg a fürdők. Ahogy behűlt az idő, egyre jobban kívánom a meleg vizet. Egészen erős vágyakozást érzek például, ha eszembe jut a Sarankó Márti féle bécsi házban a tepidárium. Ha egyszer még házat építek, akkor olyant csinálok. A tetején ablakkal. Lehessen látni, ha esik a hó. Csendben. Ahogy a hópelyhek eltűnnek az üvegen.
Na még a kép. Egy kis nyári melegség, ha már így behűlt az idő. Balcsi, hajó, sárgadinnye. 32 fok. Képzeld el könnyedén. Jó lesz.
